Amikor először mondtam ki hangosan, hogy macskakávézót fogok nyitni, a legtöbben úgy néztek rám, mintha azt mondtam volna: „beköltözöm egy Disney-mesébe”. „Ez annyira aranyos!” – mondták. „Biztos csak üldögélsz, simogatod a cicákat és kávét iszol!”
Na hát…
Majdnem. De azért nem egészen.
Valójában mióta a Cicuskám Cat Café a második otthonom lett, megtanultam pár dolgot az életről, az emberekről, a cicákról – és legfőképp magamról.
És hogy őszinte legyek, sokszor úgy érzem, a kávézót a macskák irányítják, én pedig csak próbálom követni a szabályokat, amiket senki sem mondott el, de mégis kötelezőek.
Szóval íme, 10 dolog, amit megtanultam az elmúlt pár évben, mióta macskakávézós vagyok – és igen, Chloe, a toy uszkárom néha tényleg féltékeny lett az egészre.
1. A macskák a mi főnökeink.
Amikor először Panda leült az ajtó mellé, úgy nézett körbe, mint egy cégvezető az új irodájában. A testbeszéde azt üzente: „szép, de a falra kellene még pár kép, a fényt meg tompítsd.”
Buffy pedig szó szerint elfoglalta a vendégteret – majd nézett rám, mintha azt kérdezné: „Remélem, nem tervezel mára vendégeket.”
Egy idő után rájöttem: én csak az emberi személyzet vagyok. Ők döntenek arról, hol legyen a fekhely, ki hova ülhet, és mikor kezdődhet a napi munka.
A vendégekért vagyunk – de a cicák kegyelméből.
2. A cicák preferenciái változnak. Naponta.
Pöttömke tegnap még az ablakban aludt, ma pedig halálos sértésként értelmezte, hogy újra oda tettem le. Zénó három napon át lelkesedett a csörgőlabdáért – ma csak ránézett, majd faképnél hagyott. És nem, ez nem „válogatósság”. Ez önálló személyiség. Amit tiszteletben kell tartani. Még akkor is, ha emiatt naponta átrendezem a teljes berendezést.
3. Az a bizonyos „csak 5 percre beugrok” mítosz – nem létezik
„Csak beugrok megnézni valamit.” – mondom reggel.
Három óra múlva még mindig a kávézóban ülök,Panda az ölemben, Zénó a hátamon, és valahol félúton vagyok egy TikTok ötlet és egy hírlevélvázlat között. Közben beugrik egy törzsvendég, beszélgetünk. Valaki kérdezi, mit ajánlok – persze nem tudok nem lelkesedni.
A cicák meg… pontosan tudják, hogy „csak 5 perc” az nálam egy teljes műszaknyi jelenlét.
4. A macskák jobb influenszerek, mint én
Őszintén? Valerie fotókon jobban pózol, mint én valaha fogok. Ránéz a kamerára, oldalra biccenti a fejét, a bajsza tökéletes ívben áll – és bum, kész a virális kép. Én meg ott állok mögötte, izzadtan, hatvanadik próbálkozásnál, a cappuccinó habja már rég leült, de hát a cica megint a fényt választotta a fejem helyett.
Köszi, Valerie.
5. A kutyám, Chloe, már nem tudja, ki is a kedvenc
Chloe a hűséges társam. Amikor még nem volt kávézó, ő volt az egyetlen szőrös lény, aki mindenhová követett. Most? Hát… nem mondom, hogy haragszik, de ha meglát egy másik cicás TikTokot a telefonomon, látom rajta: „megint azok?” Ezért néha külön posztot kap. És sajtot. És megbocsát. Egy időre.
6. A macskaszőr már nem kosz – hanem életforma
Az elején próbáltam. Takarítottam, ragasztóztam, próbáltam „tisztán” élni. Aztán… beletörődtem. A macskaszőr nem piszok. Az jelenlét. Az élet. Az otthon jele.
Ma már ha nincs rajtam legalább 4 féle cica szőre, aggódom. Hogy vannak? Hiányoznak?
Viszont azért, aki még nem tudja a titkot most megsúgom: a szárítógép valami zseniális találmány, mire kiveszem a ruháimat kifújja belőle a szőrszálakat és olyan mintha teljesen új lenne. 😛
7. A vendégek figyelik a cicák viselkedését jobban, mint gondolnád
Egyszer egy vendég odajött: „Panda mostanában máshol fekszik, igaz?” És tényleg! A saját cicám szokásváltozását egy vendég előbb észrevette, mint én. Azóta sokkal jobban figyelek. És büszke vagyok, hogy a vendégek nemcsak isznak egy lattét, hanem kapcsolódnak is. Nemcsak cicákat simogatnak, hanem történeteket figyelnek.
8. Egy cica kiszolgálása néha több figyelmet igényel, mint egy vendégé
Egy ember:
„Cappuccinót kérek mandulatejjel.”
Egy cica:
„Ez nem az a pléd. Hol a madzagos játék? A víz nem elég friss. A vendég cipője furán néz rám. Nem vagyok elérhető.”
És te alkalmazkodsz.
Mert ha szereted őket, nem parancsolsz – közösen éltek.
9. A takarítás egy véget nem érő körforgás
Napi rutin:
– Porszívózás
– Felmosás
– Cicák átsétálnak
– Újra felmosás
– Cicák visszajönnek
–Pöttömke belefekszik a vizes részbe
– Panda megnézi, majd belelép
– Én újra felmosok
És sosem bosszankodom.
Mert közben… ott vagyok a világ legaranyosabb káoszában.
10. Ez a világ legjobb, legfárasztóbb, legszívmelengetőbb munkája
Néha korán kelek, későn fekszem. Néha sírok, néha elbizonytalanodom. De aztán… Bejön egy vendég. Leül. Panda felugrik az ölébe. Zénó pacsit ad. Valerie körbejárja a lábait.
És ő azt mondja:
„Ez a legjobb hely, ahol valaha jártam.”
És akkor tudom: minden mosogatás, minden poszt, minden hajnalban megírt blog, minden egyes kis tappancs – megérte.
Zárás
Szóval ha valaha azon gondolkodsz, milyen lehet egy macskakávézót vezetni… Képzeld el, hogy minden nap egy új történet. Minden nap tanulsz valamit. És minden nap egy kicsit jobban érted az embereket – meg a cicákat. A különbség csak annyi, hogy az emberek szavakkal beszélnek. A macskák pedig tekintettel, farokmozdulattal, és néha egy csésze kávé melletti, halkan doromboló csenddel.
És Chloe… ő is megbocsát. Főleg, ha este kap egy kis sajtot.
Hatalmas ölelést és dorombolást,
Petra (a lány, akit nyolc cica, egy kutya és néhány álom tart mozgásban nap mint nap)
https://shorturl.fm/YSknK